– Nézem a naptárt, nincs bejegyzés…nem várok senkit mára…De mi ez a mocorgás az ajtóm előtt?!…Hé!…Maga kicsoda, jóember és legfőképpen hogyan került ide, ahová a madár se tudna berepülni, nemhogy egy ilyen fejlett ügyfél, mint maga?!
– Bocsásson meg nekem, uram, de én már tegnap érkeztem, csak nem tetszett észrevenni a nagy kavarodásban. Itt ültem reggel kilenc óta, először eltakart az a sok ember, aki magára várt, aztán egyszer csak elfogyott a tömeg, és itt maradtam magam…Valaki hozott egy paravánt, elém rakta, aztán elment, így nem tetszett észrevenni, amikor vette a kabátját, sapkáját, és táskáját a hóna alá fogva távozott a hivatalból…Én meg itt maradtam magam, de nem adtam fel, úgy gondoltam, ma én leszek az első, aki bejut…
– Ez azért nem hétszentség, uram, mert ma nincs is ügyfélfogadási idő!…Most mit csináljak magával?! Ha elküldöm, én ütöm meg a bokámat, hiszen be sem szabadott volna jönnie, de akkor hogyan kisérem ki innen?! Ha kiszolgálom, érvénytelen lesz, amit csinálok, mert az ügyfélfogadás ma szünetel… Tudja, mit?! Jöjjön be, adja elő, amiért jött, aztán meglátjuk, lesz-e folytatása az ügynek!…Na, kezdje el, tata, legalább legyünk képben, ha érdemben nem is tehetek semmit magáért!
– Krepacskó Tivadar vagyok, uram, a Túlélő! A halálra készülök, és már a tudattól is rettegek, hogy erre készülök!
– Részvétem, uram, de nem térne a tárgyra? Nálunk nyugdíjasok csak a szakszervezetben vannak, az pedig köztudomásúlag nem oszt, nem szoroz az ügyintézés szempontjából… Szóval?
– Hallgasson meg, és megérti, miért vagyok itt! Rettegek attól, hogy túléltem a szüleimet! A mi családunkban tudvalevőleg nem szokás sokáig élni, ezt már a születéskor tudomásul veszi mindenki! Én vagyok az első, aki megszegte az íratlan szabályt!…Idén lettem hatvankilenc éves és azóta folyamatosan rettegek, uram!
– Én is rettegek, pedig a fele sem vagyok! Na és?! Tegye túl magát rajta, uram, örüljön az életének, menjen sétálni, vegyen kutyát, vagy látogassa meg a rokonait…ámbár ezt inkább nem tanácsolnám, nálam mindig felmegy a pumpa, ha meglátok egy rokont, gondolom, ebben az állapotban ez magának sem hiányzik!
– Rokonaim nekem is vannak, de semmit sem érek el velük! Mindegyik azt várja, mikor pusztul meg a másik, ezek mind a túlélésre játszanak, mármint a sajátjukéra! Állandóan egymást látogatják, ellopják egymás kórházi zárójelentését, vérképeket hamisítanak, tüdőröntgent csereberélnek!…Egyszerűen szörnyű ez az egész, de a legnagyobb baj, hogy nekem is részt kell vennem ebben a szégyenteljes színjátékban!
– Maga is lopja a zárójelentéseket? Statisztikát készít a rokonság egészségi állapotáról? Haláltotóban vesz részt?!…Hallja, maga nem is olyan szelíd ember, mint amilyennek első pillanatban láttam! Ez nem családi betegség maguknál, Krepacskó úr?! Egyfajta pacsko-genetikai torzulás?! Én csak az adóhoz értek, de azt máris látom, hogy maga nem egyszerű eset!…
– Igaza van, uram, valóban rendszeresen látogatom a rokonaimat, és a statisztikákat is el szoktam készíteni, amelyekből állandóan kiderül, hogy én következem!…Ettől ismét rám tör a félelem, napokig, hetekig csak karba tett kézzel üldögélek, és várom a halált!
– Most már hagyja abba, Krepacskó uram! Legalább egy apró jelzést adjon, hogy beszélgetésünk a nem túl távoli jövőben olyan irányt vesz, amelyben én is megtalálom a helyemet, meg maga se hiába töltött itt huszonnégy órát!…Egyébként jelenteni fogom a Főnöknek, micsoda őrzésbiztonság van itt, hogy egy magafajta ügyfél itt alszik a folyosón és a kutya se jelez?!
– A kutya jelzett, uram, a kutyát ne bántsák! Idejött egy nagy farkaskutya, körbeszaglászott, aztán leült mellém a földre, ha kimegy, látja, hogy a szőre még mindig ott van, vedlik szegény, ebben a melegben! Adtam neki a szendvicsemből, megette, aztán csendben távozott! Még neki sem kellettem, arra sem méltatott, hogy ugasson vagy fogaival vicsorítson, gazdáit oda híva elérje, hogy engem kiutasítsanak az épületből, megbélyegezzenek, nevemet, címemet felírják, és a továbbiakban bírósági végzéssel örökre kitiltsanak innen…nem, semmi ilyesmi nem történt! Ez is csak azt bizonyítja, hogy megértem a halálra, velem már senki és semmi nem törődik, engem leírtak, uram!…Brü-hü-hü!…Brü-hü-hü!…
– Na, még ez is! Azonnal hagyja abba a sírást, nem bírom elviselni, ha felnőtt emberek ilyesmit tesznek! Kezdjen magával valamit, jóember, mert nem lesz ez így jó!…Például kezdjen el adózni! Nekem ez jutott először az eszembe, ez is van olyan jó, mint az erőnléti edzés!
– Adózni??!!…Nem!!!…Akkor inkább tovább élek! Tudja meg, a testvérem halálra adózta magát, a nagybátyám maradandó sérülést szenvedett adózás közben, a sógornőm pedig ikreket szült tavaly egy ügyfélszolgálaton!…Folytassam még?! Még mindig élek!…Érti már, uram!?
– Nem! Nem értem és még mindig nem világos, miért nekem mondja el mindezt?! Miért nem megy a családsegítőbe, ott sokkal empatikusabbak lennének, mint én, ebben a hivatalban!
– Akkor világosabban fogalmazok! Nemcsak a saját életemért aggódom, velem együtt három vállalkozást rántok a mélybe! Ugyanis ennyi bétém van, az egyikben beltag, a másikban kültag, a harmadikban altag vagyok! Mi lesz ezekkel a vállalkozásokkal, ha én már nem leszek!? Ugye, maga is belátja, van miért aggódnom!?
– Figyelek ám, Krepacskó uram, de olyan tagságot nem ismerek, hogy „altag”! Nem rántották bele magát valamibe, amiről magának fogalma sincsen?! Aláírt olyan szerződést, amelyet el sem olvasott, vagy szippantott fel porcukornak látszó anyagot szívószálból üzleti megbeszélés előtt?!…Mert akkor az érvénytelenség megállapítható lenne, és maga megúszta az egészet!
– Semmi ilyesmi nem történt, a szerződést aláírtam, és ott helyben leperkáltam a törzstőkének nevezett összeget, mind a hárommillió-hatszázötvenezer forintot, amivel beszálltam ebbe a nagyszerű üzletbe! Nem is gyanakodtam, hiszen a testvéreimmel együtt alapítottuk a Krepacskó Kegyeleti Központot, rövidített nevén 3K – Neked Annyi bétét temetkezési szolgáltatások nyújtására, tekintettel a családban oly gyakran előforduló halálozásokra!…A testvéreim úgy számoltak, hogy a működésből ki lehet termelni a családtagok ez irányú költségeit, így a befektetett alaptőke gyorsan megtérül!
– Ez már egy támpont, Krepacskó uram…akkor most megnézzük a nyilvántartást…igen, itt van!… Alaptőke 1 forint, tagok Krepacskó Gizella és Krepacskó Bellami ötven-ötven százalékban…magáról szó sincs ebben a bétében, Krepacskó uram! Testvérei enyhén szólva átejtették, miközben kicsikartak magától hárommillió-hatszázötvenezer forintot, amit soha többé nem lát, mert papír, az nincs róla!
– Ne mondja! Nekem azt ígérték, hogy mindenből a harmadát kapom, ami elég lesz az én temetésemre is! Aljasul átvágtak, ez bosszúért kiált! Ezek után élni akarok, uram, élni, hogy megbosszulhassam pénzsóvár testvéreim lelkiismeretlen tettét! Nem akarok azelőtt meghalni, mielőtt ezek ketten beadják a kulcsot!…Tudja mit?! Ott akarok lenni a temetésükön!…Tovább megyek, el akarok járni a sírjukhoz, virágot akarok vinni a kővázájukba, és elmondani, mennyire jól esik innen fentről nézni, milyen szépen nyugszanak ott lenn, a mélyben! Ez az! Ez lesz életem értelme, és ez az érzés sokáig el fog kísérni, legalább még huszonöt évig!
– Ez a beszéd, Krepacskó úr, ez a beszéd! Cselekedjék a bibliai mondás szerint! ”Kelj fel és járj” ! A maga esetében én kiegészíteném azzal, hogy “Ébredj, te szerencsétlen, kelj fel és élj tovább” !… Csak helyeselni tudom szándékát, hogy meg akar fizetni az “altag” besorolásért, de a hárommillió-hatszázötvenezer forintot se hagyja figyelmen kívül!…Apropó! Adott be mostanában adóbevallást? Részletezte, honnan van magának ennyi pénze? Nem?!…Akkor töltse csak ki ezt a negyven oldalas nyomtatványt, aztán tovább beszélünk a dologról!…Hé, el ne ájuljon itt nekem!…Nincs még itt az idő, Krepacskó uram, be ne krepáljon ügyfélfogadási időn kívül!…Mit szól majd a Főnök, így is állandóan engem állít elrettentő példának!
– Kegyelem, uram, kegyelem, jelenleg még a sír széléről kiáltok irgalomért, tegye el azt a negyvenoldalas izét, mert mindjárt megmarjulok! Ígérem, többé nem leszek terhére senkinek ezzel a halálvágyas szindrómával, csak engedjen békében elmenni innen! A történtek után abszolút bizonyos vagyok abban, hogy mától kezdve élni akarok, élni, élni, csak élni!!!
– Tudja, mit, Krepacskó uram! Hiszek magának! És most menjen, ne is lássam többet! Úgy osonjon ki az épületből, hogy senki meg ne lássa, én azt is letagadom, hogy valaha itt járt!…Már a szívem is kapar, a lépem egyre nagyobbakat lép, minél többet töltök magával egy légtérben!…Most lehunyom a szemem, és mire kinyitom, még az emeleten sem akarom látni magát… Menjen fel a tizedikre, és onnan induljon lefelé a hátsó lépcsőn, így azt hiszik, hogy fizetési kedvezményt kapott!!!…Három…kettő…egy…nulla…nagyon nulla…elment már, uram?!…
*
– Csend van, ez felszívódott…Hű, de kellemetlen figura ez a Krepacskó Tivadar…majdnem a halálba kergetett, pedig ő akart odamenni…Végül tényleg sikerült rábeszélnem, hogy bosszúból maradjon élve!…Ki az, ki kopog?!…Ja, csak maga az, Főnök?…Nem örültem meg magának, azaz, igaziból nagyon megörültem, mert mást vártam…nem, nem titkolok semmit, jöhet nyugodtan, a veszély elmúlt!…Nem úgy gondoltam, Főnök, nem maga a veszély… Tudja mit?! Szidjon nyugodtan, még az is jobb, mint a Krepacskó…ez csak szójáték volt, Főnök, most már tényleg magára figyelek, Főnök!…
– Na jó, nem érek rá a marhaságaidat hallgatni! A Nagyfőnöktől jövök, ő pedig éppen most érkezett még magasabb helyről! Azonnal cselekednünk kell! Olyan embereket kell keresnünk, akik el akarták dobni maguktól az életüket, és végül az adózás hozta vissza őket…tudom, hogy furcsán hangzik, én magam se tartom normálisnak magamat, hogy ilyeneket mondok…de te ki ne mondd, mert az állásoddal játszol! Szóval, Minirevizor, két napod van arra, hogy ilyen embereket találj az új projektbe, amit egyébként a Nagyfőnök fog koordinálni! Annyit elárulhatok, hogy őt is jól megszorongatták, csak kényszerűségből vállalta ezt a rémtörténetet!…Szerinted léteznek ilyen emberek, Minirevizor? A te értelmi képességeiddel könnyebben feldolgozható ez az egész, de a Nagyfőnök a maga négy diplomájával a padló alatt van!…Ha most segítünk neki, hosszú időre kivívjuk a rokonszenvét, ami, főleg neked, nem árthat! Na mit lépsz erre, Minirevizor?…Hová szaladsz, te szerencsétlen?!…Még nem fejeztem be, azonnal gyere vissza a folyosóról!
– Hé, Krepacskó, ne siessen! Állást kínálok magának, jöjjön vissza! Hallja?! Azonnal jöjjön vissza, nem kell megváltoznia! A helyzet változott, mégpedig a maga javára! Esküszöm, nem gondoltam volna, hogy az adózás ilyen jót tesz az életben maradásnak!…Hallja, Krepacskó?! Ha visszajön, megfoghatja az Isten lábát, de legalább is a Főnökét, az biztosan szerencsét hoz!…Akkor visszajön?!…Hozza a rokonait, rájuk is számítunk az új projektben! Mindent értett, Krepacskó?!…Akkor a viszontlátásra, de élve!…Krepacskó!!!…
>><<
A történetek Renkó Ferenc: Minirevizor színre lép... és Renkó Ferenc: Minirevizor folytatja... című kötetekből valók.
Nézd meg ezeket is:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: