– Na, Minirevizor, mit álmodtál az éjszaka? Már régen meséltél valószerűtlen álmaidról.
– Ne is mondja, Főnök! Tényleg álmodtam valamit…valami szörnyűséget! Kint volt az Elmezavar Elhárítás, és bevittek olyanért, amiről nem is én tehetek!
– Ez tényleg borzalmas álom lehetett…de teljesen rád vall, ezt az életben is el tudnám képzelni rólad! Ülj le, és meséld el a történetet!
– Álmomban az irodámban ültem, és azon töprengtem, hogyan fogom megoldani azt a rengeteg ügyet, amit maga adott nekem, Főnök! Még azt is a fejemhez vágta, hogy a többiek kétszer ennyit kaptak, és inkább örüljek, mint szomorkodjak, mert át fogja gondolni az alkalmazásomat. Hirtelen erős kopogtatás hallatszott az ajtómon, és meg sem várva, hogy engedélyt adjak a belépésre, berontott egy hórihorgas ember. Köpenyben volt, ami valaha fehér lehetett, de mostanra meghatározatlan szürke színűvé vált.
– Időm sem volt megkérdezni jövetele célját, és megadni azt a tájékoztatást, hogy egyébként félfogadás sincsen, jövetelét előre nem jelentette, így erősen kérdéses, hogy ez a találkozás létrejöjjön; nem, ezt meg sem várva elém állt, szúrós tekintettel végigmért és azt mondta:
„– Az Elmezavar Elhárítástól jöttem! Többen jelezték, hogy már tűrhetetlen ez a bevallásmennyiség! Megvizsgáltuk, és mivel nem találtunk más okát ennek, elmezavarra gyanakszunk. És most itt vagyunk.
– Ez semmiképpen nincs rendben, uram! Nem hagyta elmondani, de én azért közlöm önnel, hogy ma nincs félfogadási idő, ugyanakkor hiába lapozom át naptáramban az utolsó két hét bejegyzéseit, sehol sem találok utalást arra, hogy ön bejelentkezett volna, amikor is megbeszéltünk egy olyan időpontot, amire én abszolút nem emlékszem. Először erre adjon magyarázatot, uram, utána el fogom dönteni, hogy meghallgatom-e az ön mondanivalóját vagy sem!”
– Végig „önözted”, Minirevizor? Ez fontos, nehogy tiszteletlenségért feljelentsen bennünket, mert akkor nem tudok melletted állni, mielőtt a fegyelmi bizottság végleg eltávolít innen!
– Ne izguljon, Főnök, végig udvarias voltam, valahogy éreztem, minden csak álmomban történik velem…de mégis, olyan valóságos volt az egész, olyan igazi!…
– Na, folytasd, még mielőtt elsírod magad egy álom miatt! Mindig is ilyen érzékeny voltál, ezért nem lehetett rád bízni egyetlen komoly ügyet sem!
– Azért Főnök, végül is soha nem vallott még szégyent velem, ha nagyon belegondolunk!
– Ebbe nagyon bele kell gondolnom, Minirevizor, hogy igazat adhassak neked! De most tényleg folytasd, kíváncsi vagyok, hogyan babrált ki veled az Elmezavar Elhárítás!
„– Nem kétlem, hogy önök csak a dolgukat végzik, de hogyan kerülök én a képbe?! Nem én találom ki a bevallásokat, és nem is én vagyok az, aki rendszeresen újabb és újabb sorokkal bővítgeti azokat! Ezt a fajta elmezavart én is elítélem, de ön rossz helyen kopogtat. Menjen olyan emeletekre, ahol semmi nincs kiírva, ott találja meg a bevallásokért felelős személyeket.”
– Minirevizor, ezzel messzire mentél, még akkor is, ha csak álmodban hangzottak el ezek a szavak. Nem tudhatod, milyen módszerekkel figyelnek bennünket, lehet, hogy maga ez az álom is egy provokáció! Légy szíves, máskor még álmodban se legyél kritikus a tőled magasabban lévőkkel! Megígéred?!
– Megígérem, Főnök! Nem tehetek róla, kicsúszott a számon, de legközelebb vigyázni fogok, hogy olyat álmodjak, ami hivatalkonform és senki sem sértődhet meg rajta! Egyébként ez az ember úgy tett, mintha én meg sem szólaltam volna, tovább fűzte mondanivalóját.
„ – Először és utoljára kérdezem: maga találja ki ezeket a borzalmas nyomtatványokat?
– Uram! Megmondtam már az előbb, hogy semmi közöm hozzájuk! És magának sincs semmi köze ahhoz, hogy miféle bevallásokat bocsát ki a hivatal! Már az gyanús, hogy hozzám fordult, egy egyszerű beosztotthoz, esküszöm, álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen szakszerűtlenek! Ébredjen fel, uram, én is ezt fogom tenni, és akkor megoldódik ez a lehetetlen helyzet!
– Ennyivel azért nem ússza meg, barátom! Ha nem ad értelmes válaszokat, bevisszük a laborunkba. Ott majd akarata ellenére is részletesen elmondja, amit a bevallásokról tud!…Józsikám, jöhettek!”
– És akkor, Főnök, bejött két drabális ember, hordággyal a vállukon! Odaléptek hozzám, az egyik megfogta a két karomat, a másik a két lábamat, villámgyorsan ráfektettek a hordágyra és rászíjaztak! Tiltakozni sem volt időm, már vittek is, a hórihorgas pedig menet közben belém vágott egy altató injekciót, amitől gyorsan elszenderedtem.
– Csak ámulok és bámulok, Minirevizor, hogy te milyen összetett marhaságokat tudsz álmodni! Bár a munkádban látszódna ez az összetettség, akkor nem kellene minden havi jelentésben megmagyarázni, miért maradtunk le miattad az osztályos versenyben!
– De Főnök, már megint kezdi?! A múltkor is én hoztam az Arany Pótlék díjat az osztálynak, mégpedig nagyfokú szemfülességemnek köszönhetően! Próbavásárlás közben füleltem le Rahedli Jenőt, a multimilliomos szervkereskedőt és adópecért, ahogy saját magát jellemezte a szerencsétlen!
– A dolog szépséghibája, Minirevizor, hogy nem te próbavásároltál, hanem ő, azt pedig nem lehetett volna bizonyítékként felhasználni ellene! Egy szerencséd, hogy rájött valami és mindent bevallott, mielőtt a fegyelmi bizottság összeült volna az ügyedben! Ebből is én rángattalak ki, te tökkelütött!
– A lényeg az, Főnök, hogy Rahedli ráfázott, mert áfázott! Miért kell mindenből az ellenkezőjét kihozni, Főnök?! Nem az volt a végeredmény, hogy elkaptuk ezt a világszerte körözött bűnözőt?! Az egész európai sajtó minket méltatott, Ázsiában napokig ünnepeltek, az amerikaiak meg egyfolytában a nevemet ismételgették, Főnök!…Meg a magáét, Főnök…de hát ez természetes, ezért nem kellene ütögetnie a fejemet, Főnök, nem feledkeztem meg erről a tényről, Főnök!
– Na jól van, halljam a mese többi részét is, most úgyis ráérek, a Nagyfőnök csak kettőre vár, hogy lezárhassuk a dekádot!…Remélem, most nem vallunk kudarcot a számaiddal, Minirevizor! A múltkor lehagytad a tizedesvesszőt, és a minisztériumból szóltak, hogy most már fogjuk vissza magunkat, mert két hónap alatt teljesítettük az éves tervet!…
– A tizedesvessző nem az én saram. Főnök! Icuka papírhibának nézte, pedig az egy vessző volt, Főnök! Persze, erre már senki sem emlékszik, Icukára nem mernek rosszat mondani… Na mindegy, Főnök, ahogy kérte, folytatom, Főnök!…Szóval, ott tartottunk, hogy rákötöztek a hordágyra, és belém vágtak egy altató injekciót! Egy laborban ébredtem, székbe kötözve. Ahogy nagy nehezen kinyitottam a szemem, látom ám, hogy egy bizottságféle előtt ülök, mindannyian hasonlítottak a nagyobb főnökökre…na nem magára, Főnök, nem is a Nagyfőnökre, annál magasabbra, Főnök, még magánál is magasabbra!
,, – Az Elmezavar Elhárítás Bizottság vagyunk – szólalt meg egy középkorú úr, aki középen ült és nagyokat ásított. – Végre a kezünk közé került valaki, aki nagyon is jól ért a bevallásokhoz, de mindezt tagadja. Tényleg tagadja, uram?
– Semmit sem tagadok és semmit sem ismerek be! – feleltem. – Önök rossz embert hoztak be és ezért rossz válaszokat is kapnak. Azt hiszik, nem tudom, hogy ez az egész csak egy rossz álom?!
– Ezt mondja mind – legyintett a középkorú úr jobbján ülő asszonyság. – Ezzel védekeznek, pedig sokkal egyszerűbb lenne mindent bevallani és vállalni a következményeket. Mint például az árvasorokat, amelyek kitöltése zsákutcába vezet, vagy a hamis hivatkozásokat, amelyek önmagukba fordulnak vissza és lenullázzák az addig beírt adatokat, megkeserítve a bevallást rendszeresen kitölteni kényszerülők életét.
– Ez nem az én asztalom – replikáztam. – Én épp olyan ártatlan szenvedője vagyok ennek az egésznek, mint maguk az ügyfelek. Ugyanis nekem kell elmagyaráznom, hogy minden erőfeszítés felesleges, a bevallások kitölthetetlenek, benyújtásukkor pedig szoftveresen csúsznak a határidők, így minden benyújtás késett benyújtásnak minősül. Erről persze nem azonnal értesülnek az áldozatok, csupán a szemfülesebbje tudja, hogy a folyószámla pótlékok rovatában, a benyújtást követő negyvenötödik napon írják elő büntetésként a bevallásban szereplő összeg háromnegyedét, ,,Büntetés bevallás-adekváció elmaradása miatt” megnevezéssel… Megjegyzem, soha senki nem tudta még megmondani, mi az a „bevallás-adekváció”, csak találgatnak, meg szidják az anyját a nyelvújítónak… Ráadásul minden bevallást havonta kétszer kell benyújtani, kétheti gyakorisággal, halmozva, az előző időszaki bázisértékkel, továbbá meg kell saccolni, mi várható a következő három hónapban, szintén kétheti bontásban, egyedi időszakonként és halmozva…Ugyanitt kell megadni az egy háztartásban élők számát, a családfő korát, nemét, a már megszületett és a várható gyermekek számát, a feleség ékszereit abc sorrendben felsorolva, értékkel és fényképpel… Folytassam még, vagy belátják, hogy én is szenvedek ettől az egésztől?!
– Látom, pontosan tudja, hol a hiba, mégsem mozgatja még a füle botját sem, hogy valami változás történjen! – vette vissza a szót az elnöknek látszó középkorú úr. – Kedves uram! Jelentette már valakinek ezeket az észrevételeket, amiket itt nekünk felsorolt?! Tud valaki más is arról, hogy hibás a kivitelezés, a bevallások nem azt a célt szolgálják, amire létrehozták őket, folyamatos veszteséget termelve így hivatalnak és adózónak egyaránt?! Ugyanis az adózó nem tudja bevallani azt, amit ténylegesen akart, mert a bevallás nem erről kérdezi, a hivatal pedig nem tudja beszedni, ami járna neki, mert a feltett kérdések nem szolgálják a beszedhető pénzekkel kapcsolatos tisztánlátást.
– Uram, ön tökéletesen látja a helyzetet – néztem ámulattal az elnökre. – De ha ennyire jól látják, miért rám van szükségük?! Csak tapsolni tudok, de segíteni nem!
– Dehogynem tudsz segíteni – hallottam magam mögül egy ismerős hangot, és azt hittem, az álmon belül álmodom. A Nagyfőnök volt az. – Nyugodj meg, ez az egész nem ellened irányult, csak ki akartuk próbálni, mennyire állod a sarat olyan reménytelen helyzetekben, mint amilyen a mostani…
– Most már felébredhetek, Nagyfőnök? – kérdeztem. – Ha mindez csak próba volt, akkor nem szeretném tovább álmodni ezt a történetet, mert már most elegem lett az egészből! Felébredhetek, Nagyfőnök?!
– Még nem, Minirevizor, még nem! Terveink vannak veled, igencsak nagy terveink! Mi, a felső vezetés, elhatároztuk, rendet rakunk a bevallások területén. Létre akarunk hozni egy bevallásfelülvizsgáló egységet, amelynek vezetésére téged jelölünk bevallás-koordinátornak.
– Kikből áll majd ez az egység, Nagyfőnök? És biztosan én leszek a főnök? Mert egyébként nem vállalom!
– Nyugodtan vállald el, mert te leszel a főnök. A magad főnöke és beosztottja is egyben, mert ennek az egységnek egyetlen tagja lesz, te magad. A munkát természetesen az eddigi feladataid mellé kapod, kapcsolt munkakörben, mert nem tudunk kivételezni senkivel a hivatalban, csak azért, mert többletmunkája akadt!
– Ne is folytassa a meggyőzést, Nagyfőnök! Vállalom, és ígérem, hamarosan rendbe hozom a Hivatal megtépázott hírnevét! És köszönöm, Nagyfőnök, hogy rám gondolt, csak a Főnök is tudjon erről az egészről!”
– Szerencséd, hogy engem is megemlítettél! A beleegyezésem nélkül semmit se ígérj, főleg többletmunkát nem akarok az osztályra hozni!
– Tudom, Főnök, azért említettem magát még álmomban is a Nagyfőnöknek…
– Várj, cseng a telefon…te vagy az, Nagyfőnök?… Akkor mehetek?… Minirevizort is vigyem magammal?… Mi?!!… Hogy bevallás-koordinátor munkakört kell létesítenünk?… És hogy a Minirevizor?!… Hát ez hallatlan!… Azt mondtam, Nagyfőnök, hogy ez hallatlanul érdekes… Máris megyünk!… Szerintem vállalni fogja, akkor is, ha senki sem fogja vállalni… Álmában is megcsinálja… Akkor mindjárt ott is vagyunk!…
<<>>
A történetek Renkó Ferenc: Minirevizor színre lép... és Renkó Ferenc: Minirevizor folytatja... című kötetekből valók.
Nézd meg ezeket is:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: