– Jó napot! Tessék befáradni! Foglaljon helyet!
– Bejöhetek? Tényleg bejöhetek ebbe a szép irodába? Nem leszek alkalmatlan, amíg az ügyemet intézi?
– Nem, nem, csak tessék Kutnoki bácsi! Mert így hívják, ugye?
– Így hívnának? Hát, ismerős a név, ez van az ajtómra is kiírva, de hát honnan tudhatom én ezt?
– Kutnoki bácsi, egy cseppet se féljen! Ha valamiben bizonytalan, vegye elő a személyi igazolványát, és lapozzon bele. Sok mindent megtudhat magáról, és még csak megjegyeznie sem kell, mert az írás megmarad, nézegetheti, napjában akár tízszer is! Ugye, milyen nyugodtnak tetszik lenni most már?
– Én? Nyugodt?! Ezt nem mondanám! Honnan tudjam, hogy ami ebben a kiskönyvben van, az mind az én adatom? Mert hát ki is adta nekem ezt a könyvecskét?
– Az állam, Kutnoki bácsi, az állam! Én meg a Minirevizor vagyok, és azért jött, hogy átvegye a határozatot! Megértett, Kutnoki bácsi?
– Meg, fiam, meg! De milyen határozatot? Nem tudta volna házhoz hozni? Öreg vagyok, fáradt vagyok, de arra még emlékszem, hogy van otthonom! De miért lesz nekem határozatom, amikor úgyis olyan határozatlan vagyok?! Ettől határozott leszek?
– Nem, Kutnoki bácsi, viszont ki tudjuk szabni a bírságot! Amit magának kell majd befizetnie. Ért engem, Kutnoki bácsi?
– Felidézné, fiam, mi ez a bírság dolog? Én egyfolytában csodálkozom az egészen, nem tudom mire vélni, hogy itt vagyok, a figyelem rám irányul, és még egy határozottat is kapok!
– Határozatot, Kutnoki bácsi, határozatot! Amiért nem vallotta be az aranybányáját. Amit a háza pincéjében ásott. Ahová tízfokú létrán kell lefelé menni, hogy az aranyeret elérje. Olyankor nem szokott csodálkozni, amikor leér és meglátja az aranyerét?
– Nem olyan fából faragtak engem, fiam! És nem is tudom, milyen aranyérről beszél! Úgy tudom, de magam is csodálkozom ezen, hogy telérnek hívják az ilyet, de csak akkor, ha valóban ilyesmi lenne a pincémben! Való igaz, ástam egy kicsit lent, zöldséget akarok eltenni télire. Amint ástam, ástam, egyszer csak beomlott a lyuk, és egy szép nagy barlang tárult a szemem elé! Na, akkor csodálkoztam csak igazán!
– Nem kérdezte meg azt a néhány embert, sisakban, akik lent kapargatták a falat? Mit kapargatták, ütötték-verték, a lehulló darabokat meg a nyakukba akasztott zsákokba dobálták. Nekik mit mondott?
– Annyit mondtam csak, hogy „Adjon Isten!”, erre hozzám vágtak egy darabot a lefejtett anyagból. Elvittem a Janihoz, aki azt mondta, ebből még arany lehet! Titkoljam, de csak úgy, hogy ő is benne legyen. Én rettentően csodálkoztam, de végül megegyeztünk.
– Az embereket, ott a barlangban hogyan foglalkoztatta? Feketén? Mert erre nézve semmi iratanyagot nem találtunk, Kutnoki bácsi! Vagy netán természetben adta ki a jussukat, akarom mondani, ásványban?
– Én ezen is csodálkozom, fiam, mert én ezt a néhány embert nem is ismerem, csak tudom, kik ők. Ők a bányászok. De hogy kerültek oda, és voltaképpen kinek a megbízásából cselekednek, az előttem örök homály!
– Merthogy maga ezen is csodálkozik, ugye, Kutnoki bácsi?! Amint azon is, hogy megtaláltuk az ujjlenyomataikat a maga lakásában! Tehát jártak ott, felvették a feketemunkáért járó fizetségüket, aztán visszamentek a bányába. Így volt, Kutnoki bácsi?!
– Csodálkoznék, ha így lett volna, ahogy maga, fiam, itt előadja. De tény, hogy egyfolytában csodálkoztam azon, hogyan kerültek oda le, minthogy azon is, hogyan kerültem én ide! Leesett az állam, amikor beléptem ide, magához, és Kutnoki bácsinak szólított. Még most is csodálkozom ezen, meg is nézem a személyi igazolványomat, tényleg én vagyok-e benne?!
– Kutnoki bácsi, ne tessék csodálkozni azon, ha hamarosan lefordulok a székemről, és a padlót kezdem el verni az öklömmel. Azon se csodálkozzon, ha habzani kezd a szám, és olyanokat mondok, amiket irodában sosem! Tehát kitart álláspontja mellett, hogy nincs aranybányája a háza alatt, nem foglalkoztat feketén embereket, és vámbűntettet sem követett el azzal, hogy teherautóval Izlandra akarta szállítani a nyersanyagot?!.
– Mielőtt csodálkoznék azon, hogy miket hord itt össze, fiam, azon csodálkozom, hogy miért nem mutatkozott be nekem, fiam, mindjárt az elején? Ki maga, és hogy kerülök én ide?
– Kutnoki bácsi, felírom egy papírra a személyi adatait, és gyorsan készítek néhány polaroid képet, hogy nézegesse, ha hirtelen nem emlékezne magára! És most térjünk rá arra, hogy az elmúlt tizenöt évben egyetlen bevallást sem nyújtott be hozzánk!
– Hát ezen én csodálkozom a legjobban, fiam! Emlékezetem szerint egyszer sem fordult elő, hogy kimaradt volna egyetlen bevallás is! Mire alapozza ezt az állítását?
– Arra, Kutnoki bácsi, hogy a szerver üreset mutat! A folyószámla-mutató kileng, mégpedig a nullák javára! Az egész rendszer hangosan csenget, ha a maga nevét gépelem az inputba! Az ajtók automatikusan lezárulnak, a fűtés leáll, a gondnok meg áttér a 24/48-as munkarendre! Most mit tegyek magával?!
– És emiatt kell magának határozatot írnia? Sajnálom, magát, fiam! A gép is tévedhet, bár soha nem csodálkozik. Maga se tegye! Tudja, mit? Tépje össze az egészet, és írja meg az élettörténetemet! Azzal nagyobb sikere lenne!
– Hogyisne! Hogy maga minden során csodálkozzon? Nincs az a kiadó, amelyik kivárná, míg maga, Kutnoki bácsi, végigcsodálkozza azt a háromszáz oldalt, amit magára fecsérelnék! Inkább kiszabom a büntetést, maga befizeti, aztán hazamegy, és addig csodálkozik, ameddig akar!
– Fiam, a maga szava aranyat ér! De nem nekem! Tudja, mit?! Adja ide azt a határozatot, hagy csodálkozzam végig minden sorát! Csodálkoznék, ha lehetne fellebbezni!
– Akkor kezdheti, Kutnoki bácsi, mert lehetséges a fellebbezés! Csak indokul ne azt írja be, hogy “fellebbezés csodálkozás miatt”, mert mások még jobban fognak csodálkozni ezen, és duplájára emelik a büntetést! Akkor meg is lennénk, egy példány a magáé, tessék jól eltenni, de nehogy csodálkozás legyen a vége, ha megtalálja otthon a belső zsebében! És most csodálkozza ki magát a szobából, Kutnoki bácsi, mert mások is szeretnének rámcsodálkozni!
– Alászolgálja, Kutnoki bácsi!… és most én csodálkozom, hogy ilyen könnyen ment. Kérem a következőt!
>><<
A történetek Renkó Ferenc: Minirevizor színre lép... és Renkó Ferenc: Minirevizor folytatja... című kötetekből valók.
Nézd meg ezeket is: