1. fejezet
– Képzeld, Minirevizor, tegnap nagyon furcsát álmodtam! Úgy is fogalmazhatnék, hogy eddigi életemben még soha nem fordult velem elő, hogy ilyet álmodtam volna!
– A munkáddal kapcsolatosan álmodtál? Azt nem csodálnám, egyre több a panasz ellened!
– Ne személyeskedj, Minirevizor, ehhez most egyáltalán nincs kedvem! Azt álmodtam, hogy gyerekem van…jesszusom, még mindig libabőrös leszek, ha rágondolok!
– Mi a rossz egy gyerekben? Aranyos, lehet simogatni, és idővel felismer! Csak meg kell szokni, hogy rendszeresen eszik, és néha nem bírod elállítani a bőgőjét!
– Hát ez az, Minirevizor, éppen ez az! Ez borított ki ennyire! Merthogy egyáltalán, de egyáltalán nem vagyok felkészülve arra, hogy gyerekem legyen! Itt az egész élet előttem, ráérek még gyereket pesztonkálni! Csak elveszi az időmet attól, hogy olyan férjet találjak, aki szereti és akarja a gyerekeket és boldog, ha szülök neki egyet!
– Nem értelek, Kismici! Éppen most mondtad, hogy tragikusan belecsöppentél egy gyerekvállalásba és egyáltalán nem tetszett, pedig csak álmodtál róla!…
– Nem várom el tőled, hogy megérts, Minirevizor, te is csak egy férfi vagy! Először is, olyan váratlanul érkezett a csöppség, még el sem kezdtem tisztességesen álmodni, máris ott volt mellettem! Csak arra emlékszem, hogy csodálkozva néztem, és kiáltani szerettem volna, hogy „Emberek, kié ez a csecsemő?!”, de egy hang se sok, annyi se jött ki a torkomon!… Elképzelheted, mennyire meg voltam rökönyödve ezen az egészen, eszembe jutottál te, meg a főnökök, hogy mit szóltok, ha megtudjátok, nem erre számítottatok sem ti, sem én!…
– Meg tudom érteni, Kismici, a múltkor én is olyat álmodtam…
– …És akkor düh fogott el, Minirevizor, mert én nem kértem ezt a gyereket, nem tettem semmit azért, hogy legyen, egyáltalán nem voltam felkészülve erre az egészre! Különösen az bosszantott fel, hogy a gyerek pimaszul nézett, olyan kutatón-vádlón, mint aki rajtam kéri számon, hogy a világra jött! Hirtelen felindulásomban a fejéhez vágtam, hogy milyen igazságtalan ez az egész, először is meg sem kérdeztek, hogy akarok-e szülni, így válaszolni sem tudtam, hogy nem, nem akarok szülni, ezt meg sem beszéltük Gyurikával, és különben is, ez a gyerek még csak nem is hasonlít ahhoz az atlétához, tudod, hogy Gyurika mélytengeri búvár, állandóan edz, olyan izmai vannak, mint egy félistennek!…Ez a gyerek meg olyan nyápic volt ott mellettem, a pólyában, sárgán nézett ki abból a csontos fejéből, haja egy szál se!…Szóval, el tudod képzelni, milyen kilátástalannak éreztem magam abban a pillanatban! Arról nem is beszélve, hogy hová tegyem munka közben, mégsem vihetem be a Főnök tárgyalójába, pedig csak ott lenne hely, te is jól ismered a hivatali helyiséggazdálkodást!…
– Tényleg megleptél volna bennünket, ha egy gyerekkel állítasz be. A Főnöknek ilyesmire már nincs türelme, húsz éve kijött a gyakorlatból!
– Vedd tudomásul, a Főnök sokkal megértőbb lenne, mint te! Érzéketlen fatuskó vagy, Minirevizor, mindjárt nem is mesélem tovább az álmomat!…
– Jó, akkor térjünk át a Pottner és Pottner ügyre…
– …És akkor, ahogy ott feküdtünk, egyszer csak megszólalt a gyerek. “Miért nem akarsz engem?” – kérdezte én meg gondolkodás nélkül válaszoltam. – “Először is, nem nekem kellett volna megszülnöm téged, hanem neked engem! Másodszor, még így álmomban is érzem, milyen büdi vagy! Ugye, nem gondolod, hogy tisztába teszlek?!”
– „De igen, szeretném, ha tisztába tennél. Te vagy az anyám, mégha ezt nem is érdemled meg!”. Erre nagyon ideges lettem, hogy ez a kis vakarcs rám akarja erőltetni magát, határozottan állítja, hogy én vagyok az anyja, és ebből nem enged! Hogyan fogom bizonyítani, hogy nem belőlem pottyant ki a szerencsétlen?!…„Ha azt akarod, hogy tiszta legyen az alsód, mosakodj meg magad!”, kiáltottam rá, de a kezem nem engedelmeskedett az akaratomnak! Elkezdtem tisztába tenni őt, miközben ott fuldokoltam a kakiszagban!!!…
– Ezt nevezik anyai ösztönnek, Kismici. Ez akkor is hat, ha te még nem érzed készen magad erre a szerepre!
– Ne beszélj zöldségeket, Minirevizor!…Hol is tartottam?!…Ja, igen! Szóval, kibontottam a kis pelenkáját és abban a pillanatban irtóztató bűz áradt szét a szobában! Olyan erős szag lett, mindenhonnan áradt, még akkor is éreztem, amikor a kakis pelenkát nagy ívben kidobtam a nyitott ablakon!
– „Látod, mit tettél?!” – kérdezte a gyerek és továbbra is kutatón-vádlón nézett ki abból a csontos fejéből!… – ”Most mit fogsz rám adni?! Csak nem akarsz így hagyni, meztelenül, hogy felfázzak? Még nem tudom ellátni magam, kicsi vagyok, kell három-négy év, hogy pesztonkálj, de ne búsulj, majd csak elmúlik ez az idő valahogy!”
– Szép tőle, hogy figyelmeztetett. Mások még ennyit sem tettek volna!
– Eszednél vagy, Minirevizor?! Kinek van itt három-négy éve ilyesmire?! Három-négy év múlva a Főnök helyén szeretnék ülni, további három év múlva pedig még feljebb!…Egy ilyen mellékvágány, mint a gyerek, csak kizökkent a karrierterveimből!…De várj, még mindig nincs vége! Megfeleltem a kis taknyosnak, megmutattam neki, hogy ki itt az úr a házban…még ha csak álmomban is…de én nyertem!
– Mit mondtál neki? Hogy szedje össze magát, így nem viszi semmire? Vagy szerezzen diplomát, és utána parancsolgasson?! Nem korai még az ilyen fenyítés, Kismici?!
– Á, neked lövésed sincs az egészről, Minirevizor! Korlátozott agykapacitású vagy, mint a férfiak általában! Megmondtam neki, hogy ez az egész nem normális dolog, ez a büdiség, és hogy most még rendbe hozom az alsóját, de legközelebb csinálja maga!
– És megértette?
– Úgy láttam, igen. Elhallgatott, többet nem emlegette a kötelességeimet. Aztán felébredtem. Ennyi volt, Minirevizor, és nem több!
– Akkor most már kezdjünk el dolgozni, Kismici, bár látom rajtad, eléggé lassan hevered ki az álomgyerek okozta megrázkódtatásokat, de így, ébren látszólag már túl is vagy rajta!
– Nem ez a lényeg, Minirevizor, már megint férfiaggyal gondolkodsz! Ez egy élethelyzet, amit csak a nők vállalhatnak fel és oldhatnak meg! Az én testem és vérem lesz ez a pici teremtmény, egy lesz velem, ő lesz én és én leszek ő!… Mi ehhez képest ez a büdi szag?! Nekem fog először gügyögni, rám néz először azokkal a csodálatos kis szemeivel!
– És mi lesz a pillantásával? Amikor először rád néz, mint az álmodban, és nem fogsz majd tetszeni neki?! Csak bámul majd rád, azzal a kutató-vádló tekintetével!…Ezzel nem számolsz?
– Az csak egy álom volt, Minirevizor, ez pedig a valóság! Mint ahogy az is a valóság, hogy nem értesz az egészből te semmit! Kár is neked magyaráznom, mi az az anyaság, mit jelent az anyaszerep!…És ne keverd nekem az álmot a valósággal, mert biz’Isten itt rögtön bokán rúglak!
– Tedd azt, Kismici, de ne csodálkozz, ha szólók a Főnöknek, hogy mit tervezel a tárgyalójában! Gyerekszobát, azon a címen, hogy nem vagy jogosult a bölcsődei elhelyezésre!…Azt hiszed, nem tudom, mire megy ki a játék?! Olvastam az áthelyezési kérelmedet, csak nem gondolod, hogy a Főnök pont nekem, a főnöködnek nem mutatja meg?!…A titkárnője akarsz lenni, hogy legyen jogod és módod behozni a gyereket, ha majd úgy hozza a sors! Nagyon számító vagy Kismici, de ne hidd, hogy tolerálom!
– Egy cseppet sem érdekel, hogy te mit tolerálsz, Minirevizor! A Főnök megígérte az állást, és ezen már te sem tudsz változtatni! Azt is mondta, valószínűleg meg fogsz fenyegetni, hogy nem támogatod a kérelmemet, és kicsinyes bosszúból megfúrod az áthelyezésemet! Biztosított arról, hogy mindez nem számít, ha kell, téged helyeztet át először az Aktamúzeumba ügyintézőnek a lezárt esetekhez, így nem lesz akadálya, hogy engem válasszon ki a titkárnői posztra!
– Te teljesen félreértettél engem, Kismici! Én csak érted aggódom, az után az álom után, amit elmeséltél! Tőlem oda kéred magad, ahová akarod, többé egy szót sem akarok hallani a magánéletedről!…Erről jut eszembe, mi van a Mikulás üggyel? Befizette az áfát az ajándékok után az a szerencsétlen?!…Vagy tényleg lelépett a rénszarvasszánnal, amit tárgyi eszközként tartott nyilván, de büszkeségből nem amortizált?! Most majd azt is a nyakába varrjuk!
2. fejezet
– Kismici! Mi van veled, napok óta a hangodat sem hallani! Csak nem a gyerekkel történt valami?!…Bocs, megígértem, hogy a magánéletedet nem hozom többé szóba!
– Nyugodtan kérdezz csak, Minirevizor, nem bánom, ha mégiscsak beszélünk róla! Nincs kinek kiöntenem a szívemet, de te legalább meghallgatsz, ha hozzászólni nem is tudsz…Borzasztó dolog történt!
– Mond már, Kismici, mi történt? Nem volt ott az orvos a megbeszélt időben? Félidőben lekapcsolta a gépet és csak a műszaki leírást tudta kinyomtatni? Visszakérte a gélt, amit rád kent?! Ez jellemző lenne, olyan időket élünk, hogy manapság az orvosok sem mentesek az indokolatlan spórolástól!…
– Az orvos a helyén volt, a gép rendben működött, gélből is annyi jutott, amennyi kellett…Más volt a baj…Nincs semmiféle baba!…
– Úgy érted, hogy nem vársz gyereket?! Ez jó hír!…Úgy értem, hogy rossz hír…neked…nekünk…
– Valamit nagyon félrenéztünk Gyurikával!…Pedig még a barátnőmhöz is elmentem pelenkát szagolni, meg büfire várni…később teázás közben gügyögtünk is egy csomót!…És mindez hiába! Újra gyermektelen vagyok, Minirevizor, pedig úgy utálok szingli lenni! Amerre járok, mindenütt babakocsikat tolnak, gyerekek itt, gyerekek ott, én meg egyedül, vagyis Gyurikával, de hát mit kezdjek ezzel a fiúval, ha még egy gyereket se képes összehozni!…Hát ezért vagyok én olyan szerencsétlen, Minirevizor!
– Ne mondj le ilyen könnyen a gyerekről, Kismici! De most inkább koncentrálj a munkádra, az majd rendbe hoz! Utánanéztél a Mikulásnak? Rendesen fizette az áfát? És mi van a tárgyi eszközökkel?! Csak emlékeztetlek, a rénszarvast ne a ráfordítások között keresd!
– Beidéztem, de azt írta vissza, hogy december hatodika előtt ne is várjam! Küldött egy listát, valószínűleg kamu nevekkel, ezeknek akar ajándékot vinni!… Ez így nem elő-áfacsalás?!
– A szándékot soha nem büntetjük, Kismici, ezt jól jegyezd meg! Viszont a címek hasznosak lehetnek, néhány kollégát kiküldünk a helyszínre, ott majd tetten érik őkelmét! Csak az a fontos, hogy a Mikulás helyben nyilatkozzon az adomány áfa tartalmáról!
– És akkor még mindig ott van a rénszarvas a szánnal!…
– Azt majd Trombiék beviszik az adóraktárba! Leltári számot keressetek, meg értékcsökkenést rajta, teszem azt, egy repedt kereket vagy újravasalást a faszerkezeten! Abból majd megállapítjuk az amortizációt! Fizethet a pirossapkás, nem is keveset! Majd megtanulja, hogy ajándékozni nem mindenkinek öröm!
– Minirevizor, te olyan okos vagy! Büszke vagyok rá, hogy te vagy a főnököm!
– Már nem akarsz elmenni a Főnökhöz titkárnőnek?!
– Visszavontam a kérelmemet, Minirevizor! Maradok!
– Ez jó hír! Akkor láss neki, a Főnök szólt, hogy utolsók vagyunk a „Hónap Első Dolgozója” listán! Addig ne is lássalak, amíg ezt a halom ügyet meg nem oldod itt az asztalodon! A tükrödet elviszem, legalább nem nézegeted magad állandóan!…És a fésűdet is!…Csak az ügyek maradhatnak, azokat legalább nem kenheted magadra!…Na, irány a munka!
3. fejezet
– Jó napot! Maga a Mikulás?
– Jó napot! Igen, én, kedves uram, jöttem az idézésre, de máris késésben vagyok! Remélem, a rénszarvasaimnak adnak egy kis élelmet, máskülönben elég nehéz lesz kordában tartani őket!
– Most fenyeget vagy zsarol bennünket, kedves Mikulás? Merthogy mi közünk van a maga állataihoz?! Kezelje maga a helyzetet, csak előtte pakoljon ki mindent, hogy gyorsan végezhessünk!
– Kétezer-ötszáz gyereknek viszek ajándékot, időbe telne mindezt kipakolni…nem lenne elegendő a fuvarlevél?
– Mit nem mond, kedves uram?! Hát ismeri a földi fogalmakat is? Fuvarlevél, TIR kamion, céemer, meg a többi?!…Nem regisztrált fuvarozó maga? Akkor könnyebb lenne a dolgunk, benne lenne az elektronikus útdíjnyilvántartásban!
– Ki ez a röhejes alak?! Ez a Mikulás? Hát én mindjárt dobok egy hátast!
– Ne tedd, Kismici, inkább vedd át az ügyet! Megint rajtam maradnak a problémás alakok! Kíváncsi vagy, meddig jutottunk el a beismerésben?
– Hogyne! Hány felesége van a pojácának? Gondolom, járja a világot, aztán itt is, ott is akad neki valaki!…
– Ne vidd el a kihallgatás fonalát, Kismici, ez egy komoly ügy! Van benne áfa, ehó meg indokolatlan tárgyi eszköz kivét! Ennyi elég is lesz mára!…
– Halljam, Mikulás úr, mi a rendes neve?
– Mikulás vagyok, a Szent. Amint azt már a kollégájának is mondtam, kétezer-ötszáz gyerek ajándéka van nálam, ideje lenne indulnom!
– Ez még mindig nem érti, Minirevizor!… Ne álszenteskedjen itt nekem, hallja! Magát áfa be nem fizetéssel gyanúsítjuk, meg tárgyi eszköz kivéttel! Innen nem szabadul egykönnyen, ha nem köp!
– Azt is lehet?
– Meg ne próbálja! A kolléganő csak képletesen értette ezt a csúnyaságot!…Mindenekelőtt nyilatkozzon, uram, belföldi állampolgár ön?!
– A sarkról jöttem, nem tudom, hogy ez minek minősül…
– A sarok, úgy általában, az belföld, kedves uram! Azt is tudnunk kell azonban, melyik sarok! Például az Északi, az már nem az.
– Na látja, én onnan jöttem! Az Északi Sarkról, kedves bolygónk e kitüntetett helyéről! Csak mi lakunk ott, aki eddig megpróbálta, az mind megpusztult!
– Ezt inkább nem akarom hallani!…Maradjunk az áfánál! Mi volt a célja ezzel az ajándék-trükkel? Pénzmosás?!… Árumosás?!… Belföldiesíteni a külföldit, vagy külföldiesíteni a belföldit?! Feleljen!
– Emberek, én a Mikulás vagyok! Nálunk nincs áfa, ehó meg tárgyi eszköz, csak szeretet meg ajándékok!…
– Ez mellébeszél, Minirevizor! Micsoda duma, még hogy csak szeretet meg ajándékok! Mintha az előző páromat hallanám, a Jocót, az is mindig ezzel jött, aztán egyszer arra ébredtem, hogy mindenemet a zaciba dobott!…Maga se különb, hiába bújt piros ruhába, uram!
– Hagyjuk a személyeskedést, Kismici, ez nem vezet sehová! Újra kérdezem, uram, mit csinált az áfával, ami kétezer-ötszáz esetnél nem is lehet olyan kevés!…Bevallotta? Vagy import címén lenullázta, mint plusz-mínusz tételt?!
– Nálunk csak mínuszok vannak, uram, elég kemény mínuszok! Fűteni kell az ajándékokra egész évben, ez sem kis költség, aztán ott van a szállítás…
– Jó, hogy mondja, ezzel is gondunk van! Rendben van az állatnyilvántartása?! Miket tart az Állatok számlacsoportban? Vigyázzon, mert leellenőrizzük, ember ne legyen ott, főleg olyan ne, aki a szánkót húzza, mert onnantól az ügy már a Katasztrófavédelemhez tartozik! Ne tudja meg, mire képesek azok a fickók!…Mondja, voltak betegek a rénszarvasok mostanában?
– Dehogy, uram, ezek teljesen egészséges állatok, életükben még egyszer sem voltak betegek, pedig már én sem emlékszem tisztán, mikor is állítottuk őket szolgálatba!
– Állították?! Akkor maguk többen is vannak? Hányan kaptak ezért bért? Fizettek utánuk egyáltalán járulékokat? Vagy kiszervezték őket, és egyéni vállalkozóknak álcázták a legénységet?!
– Uram, már említettem, nálunk nincsenek úgynevezett vállalkozók, csak koboldok, törpék és hapcimókusok!
– Ez szédít bennünket, Kismici! Az első kettőt még elhittem volna, de ez a hapcimókus egy kicsit sok nekem! Uram, ha maga a bolondját járatja velünk, mi ennek megfelelően fogunk eljárni magával szemben!
– Rendben, sőt, én kérem, hogy járjanak egyet! De mi lesz velem addig? Maradjak vagy én is menjek?…Egyébként mi bajuk a hapcimókusokkal?! Nagyon helyes kis játszópajtások, ha emberi hasonlattal kellene élni, akkor úgy jellemezném őket, mint átmenetet a bárányok és a pincsikutyák között…nevezhetnénk őket akár bárpincsnek, vagy pincsánynak, ahogy maguknak jobban a nyelve hegyére áll…ugye, így mondják, amikor valami kiköpött azonos?!
– Nagyon jár az esze kereke, Mikulás úr, nem akar maga mégiscsak átverni bennünket ezzel a méretes laposdumájával?!
– De kérem! Én semmi mást nem teszek, csak ajándékokat hordok a gyerekeknek! Ez nem elég maguknak?!
– Uram, a gyerekek rendben vannak, csak az ajándékokkal van egy kis bibi! Méghozzá az, hogy nem ismerjük az eredetét! És ha mi nem ismerjük az eredetét, a Fogyasztóvédelem se fogja, és az egészet beteszi egy vagonba, elszállítja jó messze, hogy a gyerekek soha meg ne kapják ezeket a tisztázatlan eredetű árucikkeket…
– Jaj, ne! Ezt már hallani sem bírom! Ilyen értelmetlenségekre képesek maguk, emberek?! És mi lesz az ajándékaimmal? Tényleg elégetik őket, ahogy hírlik?!
– Biztosíthatom, csak kamuznak! Azt mondják, hogy elégetik, de a valóságban nyugdíjasoknak osztják szét! Ezért lát néha öregeket úttörősíppal a nyakukban, meg egyéb anomáliák, de hát ez már nem a mi dolgunk, ember!…Akarom mondani, Mikulás bátyám, ha tényleg így hívják!
– Értsék meg, én tényleg a Mikulás vagyok! Nálunk még pénz sincs, nemhogy áfa meg hasonlók!…Az ehót csak az erdőből ismerjük, ott visszhangzik igazán mifelénk!…Mi még normálisak vagyunk, ellentétben magukkal, akiket már megfertőzött az adózás gonosz szelleme! Én tudnék magukon segíteni, csak hagyniuk kell! Felajánlok egy-egy öröklétet a birodalmamban!…Nem, nem, félre ne értsék, ez nem megvesztegetés, nálunk ezt a fogalmat sem ismerik, a csokit őrizetlenül tároljuk, bárki, bármikor, bármennyit elvehet belőle! Erre a szavamat adom!
– Megbocsát egy percre, Mikulás bácsi?!… Gyere velem, Minirevizor…Az az érzésem, hogy ez a tag az anyanyelvén se tudja kifejezni magát, emiatt még megüthetjük a bokánkat, ha ügyvédet hív! Ránk fogja, hogy korlátoztuk az emberi szabadságjogaiban, különösen a szavakban szereplő hangzók helyes sorrendű kimondásában!… Hagyjuk a fenébe az egészet, vigye az ajándékokat meg azokat a lószagú állatokat, ahová akarja, hallottad, hogy csak évente egyszer jár errefelé!…Majd megkérjük, hogy innentől számítva legalább öt évig ne jöjjön hozzánk!…Egyetértesz, Minirevizor?
– Magam is hajlok rá, Kismici, ez egy reménytelen ügy! Akár tetteti magát ez az ember, akár igaziból ekkora kretén, semmit se tehetünk anélkül, hogy botrányba ne fulladna a dolog!
– Minirevizor, véleményem szerint ez az ember igazat mond! Már szégyellem, hogy így bántunk vele. Engedjük el, menjen Isten hírével, vagyis a sajátjával, vigye a rénszarvasszánját is, mi úgysem tudunk vele mit kezdeni! Trombiék egyébként visszaszóltak esemesben, hogy nincs motor benne, úgy meg semmit sem ér az egész!…Istenem, de jó lenne mégiscsak egy gyerek! Ennél a melónál még az is jobb!!!…
– Jól hallottam, gyereket akar, kislány? Azon tudok segíteni! Félre ne értsen, a fiamra gondoltam, Miklóskára…ahogy elnézem, éppen olyan idős, mint magácska, legfeljebb egy-két évvel idősebb…itt van egy kép is róla, látja, milyen csinos fiatalember?
– Kismici, vigyázz, ez az ember be akar hálózni! A bűntársai fotóját mutogatja, aztán, ha elcsábulsz, elvisznek a hátsó raktárba és ottfelejtenek!
– Félrebeszélsz, Minirevizor, a Télapótól nem kell félni!…Ráadásul a fia az esetem!…Mondja, az életben is ilyen jól néz ki, vagy egy csomót retusáltak rajta?
– Nem, nem! Az én Miklóskám az életben is ilyen, sőt, még ilyenebb! Már régóta keresi az igazit, de eddig valahogy nem jött össze…de magácska egészen más!…Érzem, hogy magácska az igazi, felteszem rá a rénszarvasszánomat, a rajta lévő kétezer-ötszáz ajándékkal együtt!!!…
– Engem meggyőzött, Mikulás úr!…Olyan ez, mint egy szép, nagy álom!…Ringató, selymes, puha álom!…
– Térj észhez, Kismici, ez az ember nem lehet a te apósod! Ez egy áfacsaló, tárgyieszköz rongáló, ehót tagadó potenciális gyanúsított! Csak nem hiszed el ezt a Mikulás mesét?! Még hogy fia van!…Hát úgy néz ki, mint egy szeretetben megőszült apa?! Aki az Északi Sarkon lakik, azon az iszonyatos klímán?! Éppen az Északi Sarkon, amit a nemzetek színe-java próbál meghódítani évről évre, rendre sikertelenül?!!…Ébredj, Kismici!…Jól van, megadom a fizetésemelést, amit két éve próbálsz keresztülverni rajtam!…Hallod?!…És mit szólnál a duplájához?!!!…Ez ide se figyel, teljesen meg van gárgyulva!!!…Most meg hová mennek?! Kismici, utoljára szólok, a sorsodat nem kerülheted el! Ha elmégy vele, nem lesz visszaút, te is bekerülsz a Bűn Adatbázisába!…Kismiciiiiii!!!…
4. fejezet
– De szép ez a reggel! Egy felhő sincs az égen, a nap hétágra süt, a kollégák mind vidéken vannak, teljes a nyugalom…de mi ez?!…Egy képeslap…ki tehette ide? És legfőképpen, ki írhatta?!…Ez egy Mikulás üdvözlőlap!…Ki lehet az az ütődött, aki a nyár közepén Mikulás üdvözlőlapot küld…de ismerős ez a kép rajta…egy fiatal Mikulás, ilyet se láttam még, már ebből is látszik, hogy mekkora kamu ez az ünnep is! Mellette egy nő áll, nahát, még ez is, mit keres a képen, köztudomású, hogy a Mikulásnak nincs felesége…Mi?!! Egy gyerek?! Pár hónapos lehet, de már ő is Mikulás ruhában van?! Hát ez a család kissé túlzásba viszi a hagyományokat, persze, láttam már ilyet, egyszer a moziban találkoztam olyanokkal, akik filmplakátokból varrtak maguknak ruhát és a vetítőteremben akartak megágyazni! Persze, az őrök ezt nem engedték, nagy balhé lett belőle, be is vitték a családot a diliházba!…
– Olyan ismerős ez a nő…mintha már láttam volna valahol…hát persze, ez Kismici! Akkor hát igazat mondott az az őrültnek látszó ember, tényleg ő volt a Mikulás! Ez ugyan ellentmond minden világvallásnak, de hát kit érdekel ez manapság?!!!…A fiatalember csakis a Mikulás fia lehet, Miklóska…megházasodtak, a kicsi a képen pedig a közös gyerekük!…Igaz a mondás, hogy aki mer, az nyer…de azért ezt nem próbálnám ki, meghagyom az egészet Kismicinek! Még szöveg is van a lapon…jé, nekem írták, úgy kezdődik, hogy aszondja…
„Kedves Minirevizor! Biztosan azt hiszed, hogy minden csak egy nagy kamu volt, és a magát Mikulásnak kiadó öregember egy szatír, aki elrabolt, kényszermunkára fogott, aztán amikor megunt, kidobott az első nagyvárosban. Ez a gondolatmenet rád vallana, te gondolkodsz ilyen negatívan, és ez is történne veled hasonló szituációban! De nem úgy velem!
Tudd meg, hogy a magát Mikulásnak kiadó bácsi valóban a Mikulás volt! Elvitt az otthonába, ahol megismerkedtem a kis Mikulással, azaz, Miklóskával, akibe azonnal beleszerettem és ő is énbelém! Összeházasodtunk, és nászajándékba megkaptuk a Mikulásbirodalmat itt, az Északi Sarkon!
Amint a képen látod, időben megszületett a legkisebb Mikulás, a kicsi Miki is! A pelenkázás már nagyon megy, a kakiszagot megszoktam, a sírás ellen pedig ott van az anyai szeretet! Nemsokára ismét itt lesz december hatodika, és én vállaltam, hogy személyesen viszem el a hivatalba az ajándékokat! (Neked is, de előre figyelmeztetlek, az ajándékok áfa- és ehómentesek, a rénszarvasszán lízingelt, tehát nem tárgyi eszközként tartjuk nyilván, ráadásul a Mikulást egy sor nemzetközi szerződés védi, így ha bármilyen hivatali akciót is tervezel, az botrányba fullad!)
Sokat meséltem rólatok Miklóskának, aki látatlanban is üdvözöl titeket! Mindhárman azt kívánjuk nektek, hogy legyetek befogadóbbak, megértőbbek, higgyetek jobban a csodákban, hogy azok végül megtörténjenek veletek!
Mikulásnéi szeretettel és öleléssel:
Kismici, asszonynevén Miszisz Mikulás
Kelt Északi Sark, Polár Negyed, Mikulásház”
5. fejezet
– Maga hív, Főnök? Nincs semmi baj, csak kicsit váratlanul ért ez a telefon! Lehet, hogy beteg leszek, képeslapokat vizionálok, amit Kismici írt, valahonnan az Északi Sarkról…mondom, hogy csak vizionálok, nem kell erősebb szavakat használnia, Főnök!…Hogy még mindig nem tudtam feldolgozni Kismici távozását? Szerelmes voltam belé, és ezért hiányzik?!…Nem, Főnök, nekem egyáltalán nem hiányzik Kismici, kifejezetten megkönnyebbültem, amikor elment, mert csak a baj volt vele!…
– Hogy ne kamuzzak?! Én nem kamuzok, Főnök, ha gondolja, most mindjárt átviszem a képeslapot, és akkor maga is nagyot néz, Főnök! Kismici férjhez ment, királyné lett belőle, és van egy aranyos gyereke! Kell ennél több a boldogsághoz, Főnök!?…Mindjárt elsírom magam, Főnök, csak előtte átmegyek magához, Főnök!…Hogy oda ne menjek?! Sokkal jobb helyet tud nekem, Főnök? Mi lenne az, Főnök?…
– Hát ez már mindennek a teteje, Főnök! Nem őrültem meg, és most már nem is fogok, hacsak maga ki nem készít, Főnök!…Tudja mit, Főnök! Nem megyek sehová, ha bármit is tudni akar Kismiciről, akkor derítse ki maga, Főnök!…Igenis, megsértődtem, Főnök! Maga egy érzéketlen főnök, Főnök!…És most, ha nincs más, leteszem a kagylót, hogy Kismicire emlékezzek, Főnök!!!
■
A történetek Renkó Ferenc: Minirevizor színre lép... és Renkó Ferenc: Minirevizor folytatja... című kötetekből valók.
Nézd meg ezeket is:
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: